Bejegyzések tőle hospice_admin

Mindenkinek joga van az emberi méltósághoz

„Méltóság hete” címmel egész hetes programsorozattal ünneplik a cívisvárosban a Debreceni Hospice Ház Alapítvány fennállásának 10. évfordulóját. Ez idő alatt a mentális és szemléletformáló programjaikkal több százezer embert szólítottak meg. – Az akciónk a gondolkodásra nevelést tűzte ki céljául, és azt hangsúlyozza, hogy az élet minden perce értékes. Szakemberekkel közösen már évek óta azon dolgozunk, […]

AZ EMBERI MÉLTÓSÁG MEZEJÉN

„Megszépül minden, hogyha szeretik…” /Mécs László/ A Méltóság Mezeje Program 2007-ben indult útjára Debrecenben azzal a céllal, hogy segítse az elmúlás, a veszteség és a halál feldolgozását az általános iskolás korosztály körében és egyúttal gondoskodó felnőtteket neveljen a fiatalokból. Az elmúlt 10 évben 17 megyei általános iskola csatlakozott a mentális szemléletformáló kezdeményezéshez. A Méltóság Mezeje […]

Jubileumi Nárcisz Futófesztivál

2016. április 6. A Nárcisz futófesztiválról… A kezdeményezés Debrecenből indult el tíz évvel ezelőtt. Ma már számos magyarországi település szervez Nárcisz futófesztivált, több ezer ember részvételével, akik csatlakozásukkal az emberi méltóság tiszteletét és a gyógyíthatatlan betegek iránti együttérzésüket fejezik ki. Hisszük, hogy az emberi élet méltóságát az utolsó pillanatig meg kell őrizni. A nárcisz szerte a világon […]

A debreceni hospice ellátás a méltóság mezején

Sokan, sokféleképpen kapcsolódunk életünk során egy-egy szakmához, hivatáshoz, vagy választunk hobbit, tevékenységet a vágyaink, az érdeklődési területünk, a kreativitásunk szerint. Akad azonban olyan helyzet, amikor valami olyan dolog történik velünk, körülöttünk, ami miatt úgy érezzük, tennünk, lépnünk, segítenünk kell.  Az élet eleje és vége keretet ad a közte lévő „könyvnek”, amelyet ki-ki maga ír. Gyönyörű […]

Hospice Otthonápolással kapcsolatos tapasztalataim

„Azzal a megtisztelő felkérést kaptam a Hospice Alapítvány koordinátorától, hogy a Hospice Otthonápolással kapcsolatos tapasztalataimat osszam meg. Férjem, Horváth András csaknem 8 évi küzdelem után 2016 áprilisában hunyt el daganatos betegségben.  A betegség felfedezésétől kezdve kezelőorvosa, Dr. Tóth Judit mindent meg tett, hogy állapota stagnáljon, és újabbnál újabb kezeléseket kapott. Doktornőre a mai napig hálásan […]

Téglajeggyel is támogatják a hospiceházat

Első magántámogatásként az Agro World Kft. alapító ügyvezetője, Debreceni Sándor és fia, Debreceni Péter ajánlott fel 1 millió forintot az alapítvány javára. Az 1 millió forintot érő téglajegyet, Lampé Zsolt a Kenézy Gyula Kórház Igazgatója és Porkoláb Gyöngyi a Debreceni Hospice Ház alapítvány kuratóriumi elnöke vette át. Ezúton köszönjük a rászoruló betegek nevében is!

Adományokat várnak

Szponzori pénzekből, többi között téglajegyek értékesítéséből kívánják felépíteni a gyógyíthatatlan betegek ellátására tervezett hospiceházat Debrecenben.