Mindenkinek joga van az emberi méltósághoz

„Méltóság hete” címmel egész hetes programsorozattal ünneplik a cívisvárosban a Debreceni Hospice Ház Alapítvány fennállásának 10. évfordulóját. Ez idő alatt a mentális és szemléletformáló programjaikkal több százezer embert szólítottak meg.

– Az akciónk a gondolkodásra nevelést tűzte ki céljául, és azt hangsúlyozza, hogy az élet minden perce értékes. Szakemberekkel közösen már évek óta azon dolgozunk, hogy minél többen ismerjék meg az elkísérés, az elengedés folyamatának szomorú és felemelő érzését. Az elmúlt tízéves munka legjelentősebb eredménye a fekvőbeteg-szakellátási osztály létrehozása a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézetben, valamint az otthonápolási háttér elérhetőségének biztosítása. A méltóság mindenkinek kijár, és minden embernek vágya méltóságban, szeretetben meghalni. Az elmúlás fogalmát pedig minél hamarabb meg kell ismertetni a gyerekekkel, nem szabad, hogy tabutéma legyen – hangsúlyozta Porkoláb Gyöngyi, az alapítvány kuratóriumi elnöke. Hozzátette, céljuk egy átfogó nevelési program létrehozása, különböző társadalmi programok elindítása, és egy hospice-ház létrehozása, aminek az építését a debreceni önkormányzat is támogatja 100 millió forinttal.